Szent István Római Katolikus Templom, Füzér
A Füzér központjában álló Római Katolikus Templom a XIII.
században román stílusban épült melyet Szent István tiszteletére
szenteltek. Tornya és a szentélyének mai formája 1808-ban készült
el. Barokkosításának 200-ik évfordulóján 2008 november 09-én
ünnepélyes keretek között avatták fel az eseménynek emléket állító
márványtáblát. A templom 1998-as felújítása során románkori
festmények és egy románkori ajtó is napvilágra került. Jelentős
értéket képviselnek Petrosovszky Manó falfestményei melyek szorosan
kötődnek Füzér történelméhez. Az első festmény 1526-27-ben a Füzéri
Várban őrzött Magyar Királyi Szent Koronának őrzését ábrázolja, a
második pedig az 1676-ban elfogott és Egerfarmoson kivégzett
Csepellényi György vértanúságának állít örök emléket.
A füzéri templom tornyában a hagyományok szerint olyan harang
szólott egykoron melynek hangja két falun túlra is hallatszott. E
harangot azonban a háború során elvitték és helyére két kisebbet
állítottak. 2006-ban a község önkormányzata harangjátékkal
ajándékozta meg a falu lakóit és az ide látogatókat. A naponta
többször és több dallammal felcsendülő harangjáték a Hegyközben
egyedi és mára már a mindennapi élet részévé vált.
Füzéri Szent István Római Katolikus Templom

1526-27-ben a Füzéri Várban örzött Magyar Királyi Szent Korona
emlékére
Forrás:
Koronaőr.hu
